|
"Hogy utáltam évszámokat tanulni!" - sóhajtunk fel. "És a német szavakat, névelővel, múlt idővel együtt!" Rossz emlékeket ébresztenek a hosszú táblázatok és a végeérhetetlen listák. Ennél már csak az kellemetlenebb, amikor felnőtt korunkban kell szavakat vagy meghatározásokat magolni, ugye?
"Nekem már nincs türelmem ilyesmihez" - mentjük fel magunkat, szülőként ugyanakkor megköveteljük gyerekeinktől, hogy "bevágják" az iskolában feladott penzumot. Vajon helyesen tesszük-e? Lehet, hogy igen. Az emberi agynak ugyanis szüksége van a tanulásra.
Amikor egy csecsemő megszületik, kis koponyája alatt már ott sorakozik az a rengeteg agysejt, amelyek segítségével gondolkodni fog majd. Mégsem tudja még használni őket: először meg kell tanulnia. Az agysejtek még nem állnak összeköttetésben egymással: a kapcsolat fokról fokra alakul ki, míg végül egészen hihetetlenül bonyolult rendszerré áll össze. Ennek feltétele, hogy a kisbabát olyan ingerek érjék, amelyek reakciókra késztetik az agyát. Ez a tanulás.
Az emberi agynak életünk végéig szüksége van "edzésre", különben akárcsak egyéb testrészeink "eltunyul". Az időskori elbutulást is úgy lehet a leghatékonyabban lassítani, ha azok, akik korábban komoly szellemi munkát végeztek, nem változtatnak teljesen addigi életmódjukon, amint nyugdíjba vonulnak. Fontos, hogy sokat olvassanak, emberek közé járjanak, vagy akár szellemi sportokkal, például a sakkjátékkal tartsák fitten magukat.
A gyerekkornak még nem a szellemi képességek megtartása, hanem azok felépítése a feladata. Persze ez nem azt jelenti, hogy már a csecsemőket komoly tudománnyal kell traktálni - a tanulás tág fogalom, sokminden belefér. Minden gyerek veleszületett törekvése, hogy megismerje, "megtanulja" a világot. Ez egészen addig így is marad, amíg a felnőttek el nem rontják.
A rengeteg megfigyelés és utánzás útján megtanult dolog után már az egészen kicsiknél megjelenik az a fajta tanulás, amely már felnőtt szemmel is hasonlít az általunk valódinak tartott tanuláshoz, szinte magolásnak is nevezhetjük. Sok fiús anyuka tapasztalja elképedve, hogy pöttöm fia még szinte beszélni alig tud, de már kívülről fújja az autómárkákat (ki tudja, honnan tanulta, hiszen az édesanyja nem is ismeri őket ennyire!). Az óvodás szeret versikéket, mondókákat tanulni (kivéve, ha elő is kell adni őket anyák napján), sőt, olyan is akad, aki önszántából megtanulja az egymást követő metrómegállók neveit.
Még az alsósok is szívesen tanulják az első szavakat és az igeragozást az idegennyelv órán. A titok: a sikerélmény! A szülők feladata, hogy ehhez az érzéshez segítsék hozzá csemetéiket.
Belátható, hogy senki sem szeret nekiülni olyan mennyiségű tanulnivalónak, amely meghaladja az erejét. Segítsünk hát a gyereknek - osszuk be a penzumot kisebb egységekre! Ha minden nap annyi adatot kell megtanulnia, amennyire képes, akkor a jól végzett munka örömével fog felállni az asztalától. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
